Közösségi oldalak

Hírek

Nem gondoltuk, hogy újra propagandaminisztere lesz az országnak…

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezetének hagyományaihoz híven a Demokratikus Koalíció, a Nép Párján és a Párbeszéd–Zöldek szervezeteivel közösen március 14-én a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékeztünk a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat.


A rendszerváltás idején azt gondoltuk, hogy többet nem fordulhat elő, hogy a sajtót befolyása alatt tartsa egy politikai szervezet. Ahogy azt sem, hogy újra propagandaminisztere lesz az országnak, aki egy személyben dönti el, mi jelenhet
meg az országos és helyi lapokban, készíthet elő lejárató, gyűlöletkeltő kampányokat és mérgezheti a sajtó helyi szabadságát. Most szembesülünk azzal, hogy a médiaegyensúly felbomlott. Az objektív tájékoztatás különösen fontos lenne a választási évében.

Minden idők legnagyobb költségvetésű Magyar film címét is idézhetnénk, mikor azt mondjuk:

„Most vagy soha”.

A kormány kritikusainak, ellenzéki politikusoknak, és minden felelősséget érző embernek feladata és kötelessége mindenki számára eljuttatni azt a ferdítésektől és hazug álláspontoktól mentes igazságot, amely alapján a választópolgárok Júniusban különbséget tehetnek az objektív valóság és a politikai propaganda között. 176 évvel a Márciusi forradalom után ismét követeljük “a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését.

Éljen a Magyar szabadság, éljen a haza!”

Az MSZP Békéscsabai Szervezete nevében:
Miklós Attila
elnök

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum