Közösségi oldalak

Hírek

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, péntek délelőtt Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

A lobogót Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel az Országház előtt. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a lovas díszegység. Az ünnepélyes rendezvényen részt vett a kormány több tagja, továbbá az állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői.

A térre a napos időben sokan kilátogattak, a nézelődők többsége nemzeti színű kokárdát viselt, néhányan piros-fehér-zöld zászlókat lengettek. Az ünnepélyes zászlófelvonást követően huszármenet indult a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol 10 óra 30 perckor díszünnepség kezdődik, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A Nemzeti Múzeumban pénteken 14 órától, majd szombaton és vasárnap egész nap a nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal várják a családokat. Az érdeklődők pénteken 10 órától 18 óráig ingyenesen megtekinthetik az Országházban a Szent Koronát.

A nemzeti ünnep napján, valamint szombaton és vasárnap 17 óra 30 perctől 23 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum épületének homlokzatát fényfestés díszíti majd. Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

MTI

Borítókép: Katonai tiszteletadással felvonják a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2024. március 15-én. MTI fotó: Balogh Zoltán

Az örökrangadó megnyerésével ismét az FTC lesz a Paks döntős ellenfele

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég MTK Budapestet a labdarúgó MOL Magyar Kupa

A címvédő Paks az első döntős

A címvédő Paks jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután a keddi elődöntőben

Elhunyt Garami József

Életének 86. évében elhunyt Garami József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, a 2008-as év legjobb

Premier League – Idegenben győzött a Nottingham

A dobogóért harcoló Nottingham Forest 2-1-re nyert a Tottenham Hotspur vendégeként a labdarúgó Premier League

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!