Közösségi oldalak

Hírek

A DK ötszázmilliárd forintot csoportosítana át a büdzsében gyermekvédelemre

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke, a párt európai parlamenti képviselője és Molnár Csaba, a DK árnyék-kancelláriaminisztere, a párt ügyvezető alelnöke a Demokratikus Koalíció árnyékkormányinfó sajtótájékoztatóján a DK budapesti irodájában 2024. március 6-án. MTI fotó: Balogh Zoltán

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az idei költségvetésben csoportosítsanak át ötszázmilliárd forintot gyermekvédelemre – közölte Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dobrev Klára elmondta, hogy az összegből százmilliárd forintot költenének a gyermekvédelmi intézmények és a nevelőszülői hálózat megerősítésére, valamint a bentlakásos intézmények felújítására, fenntartására.
A politikus hozzátette, hogy 93 milliárd forintot az önkormányzatoknak utalnának, amit azok a jelzőrendszerekre, illetve a gyermekjóléti és családsegítői szolgálatokra fordíthatnának. Rámutatott, hogy sok gyerek a családja rossz anyagi helyzete miatt kerül be a gyermekvédelmi intézményrendszerbe. A DK ezért továbbra is kezdeményezi a családi pótlék megduplázását, ami 307 milliárd forint plusz forrást igényel – hangsúlyozta Dobrev Klára.

A DK árnyék-miniszterelnöke közölte: a gyermekekkel foglalkozó intézményekben megfelelő számú segítő szakemberre van szükség, akiknek tisztességes bért kell adni. Szerinte a panaszokat helyben kellene kezelni, méghozzá azonnal és hatékonyan. Dobrev Klára emlékeztetett, a DK szeretné elérni, hogy a pedofília mellett annak segítése is számítson európai bűncselekménynek. Javasolta, hogy a gyermekjogok védelmére nevezzenek ki önálló ombudsmant, emellett állami és egyházi forrásokból áldozatvédelmi kárpótlási alap létrehozását szorgalmazta.

MTI

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum