Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Szurdi Miklós rendező

Hetvenhárom éves korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró – tudatta Pásztor László, Erdőkertes polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.

Szurdi Miklóst hosszú betegség után hétfőn érte a halál – közölte az MTI érdeklődésére az erdőkertesi polgármesteri hivatal. A művész az utóbbi időszakban az erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetője volt. A polgármester azt írta, hogy Szurdi Miklós szívén viselte Erdőkertes kulturális életét, fiatalos gondolkodása és sajátos világlátása ösztönzően hatott környezetére.

Szurdi Miklós 1950. október 2-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1970-74 között színészetet, 1972-75 között rendezést tanult. 1975-től a kecskeméti Katona József Színház, 1979-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1982-től a budapesti Nemzeti Színház rendezője volt. 1983-tól a Magyar Filmgyártó Vállalatnál dolgozott, 1990-től a veszprémi Petőfi Színházban rendezett is. 2003-2008-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. A Vörösmarty Színház hétfői közleményében Szurdi Miklós emlékezetes székesfehérvári rendezései mellett emlékeztetett arra, hogy igazgatósága alatt történt meg a színházépület teljes felújítása, 2005 decemberében ő adta át a teátrum korszerűsített épületét.

“A társulat, a város és a teljes színházi szakma hálás lehet azért, amit szellemileg és művészileg tett a város közösségért és a magyar színjátszásért”

– hangsúlyozták a közleményben.

Szurdi Miklós főbb rendezései között volt Dürrenmatt A fizikusok című darabja, John Kander és Fred Ebb Kabaréja, Harold Pintertől a Hazatérés, Elton John és Tim Rice Aida című musicalje, Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperája, valamint Vadnai László, Békeffi István és Márkus Alfréd Tisztelt ház című zenés vígjátéka. Filmjei között megtalálható a Hatásvadászok (1982), a Legendárium (1983), az Öld meg a másik kettőt (tévéfilm, 1988), valamint a Família Kft. című éveken át futó televíziós szappanopera.

Szurdi Miklós rendezte a Privát kopó és az Angyalbőrben című tv-sorozatokat is. 2001-ben ismét mozifilmet rendezett, Vademberek címmel. 1983-ban elnyerte a filmszemle díját, 1984-ben a filmkritikusok díját. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum