Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Rongálással gyanúsítható, és jogosítvány nélkül vezető férfiakat állítottak elő a rendőrök, illetve két helyen rosszul lett embereknek segítettek.

Tűz volt egy telephelyen 2024. február 7-én este Füzesgyarmaton. Felmerült a gyanúja annak, hogy valaki szándékosan okozott tüzet a területen, a kár több százmillió forint. A rendőrök még aznap este előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható füzesgyarmati férfit. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a történtek ügyében különösen nagy kárt okozó rongálás bűntett miatt indított nyomozást és a férfit őrizetbe vette.

Gyulán, a Karácsonyi János utcában 2024. február 7-én délután egy kisteherautó nekiütközött egy megállni tilos táblának. A jármű vezetője a baleset után elhajtott a helyszínről, de a rendőrök előállították. Kiderült, hogy nincs vezetői engedélye, ezért őrizetbe vették és az engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé állíthatják.

A 44-es főút Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán 2024. február 7-én délután felfigyeltek a rendőrök egy lassan, bizonytalanul közlekedő autóra. Leállították és kiderült, hogy a vezetője nem érzi jól magát. Közben egy mentőautó is megállt, és helyszíni vizsgálat után a nőt kórházba vitték.

Az Orosházi Rendőrkapitányságra 2024. február 7-én 11 óra 45 perc körül érkezett a bejelentés arról, hogy Nagyszénás közelében egy férfi ül az út szélén, láthatóan segítségre szorul. A rendőröknek elmondta, hogy előző este indult el otthonról, de eltévedt, többször elesett és a gyógyszereit sem tudta bevenni. A férfi a mentők kórházba szállították – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

YouTube csatorna

Archívum