Közösségi oldalak

Hírek

Nyugállományú rendőrök találkozója Békéscsabán

Nyugállományú rendőrök találkozója Békéscsabán

Kerek évfordulós születésnapjukat ünneplő egykori rendőröket köszöntött Békés megye rendőrfőkapitánya.

A Békés Megyei Rendőrségi Nyugdíjasok Egyesülete nyugállományú rendőröknek szervezett találkozót 2023. december 19-én Békéscsabán. A rendezvény közel 60 résztvevőjét Vörös Ferenc r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte. Röviden tájékoztatta a jelenlévőket a főkapitányság eredményeiről, a főbb feladatokról, és hangsúlyozta, példaértékű a kapcsolat a főkapitányság és az egyesület között.

Megköszönte az egész éves együttműködést Rácz Mihály ny. r. ezredesnek, az egyesület elnökének, majd emléktárgyakat adományozott azoknak a nyugállományú kollégáknak, akik az idei évben kerek évfordulós születésnapjukat ünnepelték. A megyei rendőrfőkapitány 60. születésnapja alkalmából emlékplakettet adományozott Turbucz Imre ny. r. alezredesnek, 70. születésnapja alkalmából pedig hollóházi porcelántárgyat adott át dr. Fekete József és Batiz Gyula ny. r. alezredeseknek. A találkozó ezúttal is, mint minden esztendőben, egy finom vacsorával és egy jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum