Közösségi oldalak

Gazdaság

Nem okozott fennakadást az autóbusz-vezetők munkabeszüntetésének első napja

Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a munkabeszüntetés első napja

Az autóbusz-vezetők többsége a tárgyalóasztalnál küzdene a 2024-es bérfejlesztésért A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatja a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját, s az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően első lépésben mindenekelőtt a tárgyalóasztal mellett törekedne megállapodásra, hiszen az 2023 vonatkozásában is eredményre vezetett.

A vasárnap 16 órakor összesített adatok szerint – a szakszervezet számításaival ellentétben –– a munkabeszüntetésben résztvevő autóbusz-vezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest 6 százalék, az advent második vasárnapján dolgozók létszámához képest 22 százalék volt. Ennek alapján az előzetes adatok szerint a nyilvánosságra hozott, esetlegesen nem közlekedő járatok kb. 75 százaléka mégis menetrend szerint közlekedett – áll a Volánbusz portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum