Közösségi oldalak

Belföld

Hiányzott egy kereke az úton cikázó teherautónak

Az úton cikázó teherautóra figyelt fel egy férfi Békés megyében. Látta, hogy a jármű pótkocsiján eggyel kevesebb kerék van és azonnal hívta a segélyvonalat. A rendőrök leállították a veszélyesen közlekedő sofőrt.

 

Üvegtörmeléket szállító teherautó imbolygott 2023. december 1-jén este Békésmegyében, a Nagyszénás és Orosháza közötti úton. Kiderült, hogy a sofőr azért nem tudta egyenesben tartani a járművet, mert a pótkocsi műszaki hibás volt. Az egyik tengelyen befogott és füstölt a fék, ezért a férfi leszerelt egy kereket és úgy akarta célba juttatni a 17 tonnányi rakományát. Egy autós, amikor meglátta, hogy hiányzó kerékkel, bizonytalanul közlekedik, tárcsázta a segélyhívót. A rendőrök leállították a sofőrt és elmondták neki, hogy így nem folytathatja az útját, mert a pótkocsi a biztonságos közlekedésre alkalmatlan. Elvették a vontatmány forgalmi engedélyét és szabálysértési eljárást indítottak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség ezúton is kéri a járművezetőket, hogy műszaki hibás járművel ne közlekedjenek, mert egy jelentéktelennek tűnő, kisebb hiba is balesethez vezethet. Ha útközben, váratlanul lép fel műszaki probléma, ne legyenek felelőtlenek! Mindenképpen álljanak meg, használják az elakadásjelző háromszöget és hívjanak segítséget, szakembert.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum