Közösségi oldalak

Belföld

Kék hírek Békés megyéből

Békéscsabán őrizetbe került egy férfi, Eleken kerékpártolvaj bukott le, Békésen rollerekre szemet vető fiatalokat ért tetten egy férfi, Battonya külterületén pedig balesetet szenvedett egy nő, aki a gyanú szerint ittasan vezetett.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. december 1-jén szabálysértési őrizetbe vett egy férfit, mert elment a feleségéhez annak ellenére, hogy a rendőrök erőszakos viselkedése miatt megtiltották neki, hogy felvegye vele a kapcsolatot. A 45 éves férfit a rendőrkapitányság munkatársai a távoltartás szabályainak megszegése miatt három napon belül bíróság elé állították.

Eleken, egy ház udvaráról 2023. december 2-án hajnalban egy férfi ellopott egy kerékpárt. A tulajdonos rögtön tudta, hogy ivócimborája vihette el a kétkerekűt. A rendőrök előállították a 38 éves eleki férfit, aki elmondta, hogy a biciklivel áttekert Gyulára és ötezer forintért eladta a bolhapiacon. A vevőnek vissza kellett adnia a kerékpárt, az eleki férfi ellen pedig büntetőeljárás indult.

Elektromos rollereket akart lopni két fiatal egy ház udvaráról 2023. december 2-án délután Békésen. Az egyiket már kivitték az utcára, a másik még az udvaron volt, amikor a tulajdonos hazaért és tetten érte a 13 és 15 éves fiúkat. A Békési Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt rendelt el nyomozást.

Battonya külterületén 2023. december 3-án 3 óra 45 perc körül fának ütközött egy személygépkocsi. Az autót egy nő vezette, aki nem sérült meg, de a szonda alkoholfogyasztást jelzett nála. A rendőrök előállították a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra, elvették a jogosítványát és büntetőeljárást indítottak ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum