Közösségi oldalak

Sport

Zsinórban negyedik győzelmét szerezte meg Budapesten a Körösladány

Zsinórban negyedik győzelmét könyvelte el Kispesten a körösladányi együttes, az NB III.-as bajnokság 10. játéknapján, ezzel a pontvadászat egyharmadához érve stabilan őrzi dobogós pozícióját.

Az első félidő alacsony színvonalú, kiegyenlített játékot hozott, a kapuk nem forogtak veszélyben. A szünet után a hazaiak hamarjában kihagyták a meccs első ziccerét, azután viszont Jánovszki előtt adódott nagy helyzet, de ő is elhibázta. Hangulattalan mederben csordogált a találkozó, amikor a 73. percben Malkócs jobb oldali lapos bepasszával Krajcsó a lábak között utat talált a kispestiek kapujába. Vezetése birtokában visszaállt a Körösladány, de így sem kerülhette el az egyenlítést. Egy bedobást követően röviden szabadítottak fel a védői, a labda Simon Szabolcs elé került, aki 18 méterről középről lőtt a jobb sarokba. A vendégek nem akartak beletörődni a két pont elveszítésébe. Egy ápolás utáni labdaejtést követően Zelenyánszki vette célba a kaput távolról, a labda elakadt az egyik védőben, Malkócs pedig 13 méterről a bal sarokba helyezte azt, zsinórban negyedik sikeréhez segítve csapatát.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Bp. Honvéd II.–Körösladányi MSK 1–2 (0–0)
Budapest, 100 néző
Vezette: Papp Ádám (Kulman Tamás, Bizder Nikolett).
Gólszerző: Simon Sz. (87.), ill. Krajcsó (73.), Malkócs (90.).

Bp. Honvéd II.: Gyetván – Kálnoki-Kis, Zsigmond (Tóth L., 86.), Kaczvinszki, Menyhárt – Tarcson, Polák (Palócz, 86.), Benkő (Babulják, 77.) – Nagy Z., Pintér, Hancz (Simon Sz., 55.). Vezetőedző: Kurucsai Milán.

Körösladányi MSK: Kertész – Papp Zs., Raducu, Wéber, Bakk – Ruzsa, Talpalló N. (Krajcsó, 68.) – Rajsli (Sztankó, 68.), Zelenyánszki, Malkócs – Farkas J. (Jánovszki, 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Nehéz meccsre számítottunk, azt is kaptuk. Nagyon fegyelmezettek voltak a fiúk, a terveink szerint alakult a második félidő, ebbe egy pici belerondított az ellenfél egyenlítő gólja. Szerencsére a fiúk még tudták korrigálni ezt, így egy sportszerű ellenféllel szemben megérdemelten nyertünk.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

 

YouTube csatorna

Archívum