Közösségi oldalak

Külföld

A Gazprom Nyefty is bejelentette, hogy elhagyta a dollárt és az eurót a nyersolaj-kereskedelemben

Az orosz olajtermelő Gazprom Nyefty, a Gazprom energiaipari óriás leányvállalata a külföldi partnerekkel folytatott nyersolaj-kereskedelemben szinte teljesen elhagyta az amerikai dollárt és az eurót, és áttért a nemzeti valutákra – derült ki Alekszandr Gyukov, a vállalat vezérigazgatójának e heti nyilatkozatából.

Elmondása szerint a cég exportügyleteinek nagy része már kínai jüanban és orosz rubelben történik – mondta a szibériai, olajban gazdag Tyumenyi területen zajló TNF energiafórumon.

Gyukov ugyanakkor megjegyezte, hogy a vállalat nem használja az indiai valutát az exportelszámolások során.

“Nem használunk rúpiát. Főként jüant és rubelt használunk. Gyakorlatilag eltávolodtunk a dollárban és euróban történő elszámolástól”

– mondta.

Gyukov szerint a vállalatnak nem okozott gondot az exportbevételeinek devizában történő kivonása, és rövid időn belül megkapja az olaj- és kőolajtermékek értékesítéséből származó bevételeit.

Oroszország tavaly jelentősen növelte a nemzeti valuták használatát a kereskedelemben, eltávolodva az eurótól és a dollártól a külföldi partnerekkel folytatott tranzakciókban, mivel ezeket a valutákat a szankciók miatt “megbízhatatlannak” minősítették.

Forrás: oroszhirek.hu

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum