Közösségi oldalak

Sport

Nem volt nehéz dolga a Békéscsabának

A bajnokság szerdai 5. fordulójában is megőrizte hibátlan teljesítményét a Békéscsaba 1912 Előre együttese, amely a Dél-keleti csoport sereghajtóját látta vendégül, és győzte le háromgólos különbséggel. A csabai gárda végig nagy fölényben volt, de a kimaradó helyzetek miatt csak a végjátékban tudták egyértelművé tenni a megérdemelt sikerüket.

Pintér Norbert már az 5. percben hatalmas lehetőséget puskázott el a bátran kezdő Martfű kapuja torkában. A vendégek sok mozgással ellensúlyozták a lilák labdabirtoklási fölényét és szűrték meg az akcióikat. A 20. percben Vólent így is megszerezhette volna a vezetést, de az ötösről estében Ladányiba bombázott. Egy-két egészséges lövéssel veszélyeztettek a hazaiak, míg nem félóra múltán Pintér Norbert pontosan bólintotta be Sármány remekbe szabott bal oldali beadását. Mindez megtörte a Tisza-partiakat, akiket hamarjában Fazekas, majd Vólent is kapitulált a félidő utolsó harmadában. A látogatók első komoly lehetősége Kriska nevéhez fűződött az utolsó percben, de Póser lábbal védte a lövését.

A második félidőt egy szabályos és egy meg nem adott góllal kezdte az Előre, az ekkor hátul már közel sem olyan acélos Martfű ellen. Albert szöglet utáni fejese elvitathatatlan volt, Sármányét pedig leshelyzet előzte meg. A vendégek ritkán jutottak el a csabai kapuig, mert a labda keveset volt náluk, Sármány viszont a 73. percben csak megszerezte saját találatát, egy sakk-mattra kijátszott akció végén, aztán pedig meg is kapta az extra pihenőt Csató Sándortól. A hajrá igazi tűzijátékot hozott, pedig pirotechnikai eszköz sem volt a stadionban, Ladányi kapus azonban Zádori fejese, majd büntetője kivételével becsülettel állta a hazai rohamokat, és a kapott gólok ellenére csapata legjobbjának bizonyult.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Martfűi LSE 7–0 (3–0)
Békéscsaba, 530 néző
Vezette: Molnár Réka (Tőkés Róbert, Volentics Erik János).
Gólszerző: Pintér (30.), Mikló (32.), Vólent (37.), Albert (50.), Sármány (73.), Zádori (85., 91. – 11-esből).

Békéscsaba 1912 Előre: Póser – Komáromi (Mihály, 61.), Albert, Farkas M. (Geiger, 75.), Hodonicki – Váradi, Fazekas, Pintér N., Mikló (Kóródi, 61.) – Sármány (Rédling, 75.), Vólent (Zádori, 61.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Martfűi LSE: Ladányi – Draskóczi (Vadas, 46.), Telinger, Tóth N., Kasik (Izsold, 72.) – Mlinárcsik (Desnica, 56.), Asztalos, Csúri (Ficsor, 46.) – Kriska (Mousavi, 56.), Pintér V. – Szabó T. Vezetőedző: Kinyig György.

Csató Sándor: – Uraltuk a mérkőzést, a két gyors gólunk után pedig az történt a pályán, amit akartunk. Szép támadásokat vezettünk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, további pozitívum volt, hogy az utolsó percig töretlenül mentünk előre az újabb találatok reményében.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum