Közösségi oldalak

Hírek

Elhunyt Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere

Életének 66. évében elhunyt Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere, a Fidesz helyi önkormányzati képviselője, korábbi országgyűlési képviselő.

Hanó Miklós 1957-ben született, kisgyermekként a Szluka-dűlőn és Telekgerendáson nevelkedett. Az élelmiszeripari szakközépiskola elvégzése után Szegeden tanult, ott szerzett húsipari üzemmérnöki diplomát. Az egykori Zöldértnél, majd jogutódjánál a Húskernél, utána pedig a Körös-Food Kereskedelmi Kft.-nél dolgozott.

1998 és 2002 között az FKGP országgyűlési képviselője volt. 2010 és 2014 között ismét országgyűlési képviselővé választották, ekkor már a Fidesz tagjaként. 1998 és 2002 között, valamint 2006 óta Békéscsaba alpolgármestere volt.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

 

YouTube csatorna

Archívum