Közösségi oldalak

Sport

A Monor legyőzésével jutott tovább a Békéscsaba a Magyar Kupában

A Békéscsaba 1912 Előre csapata hat nappal a 2–0-s idegenbeli bajnoki siker után a Magyar Kupában is legyőzte liga konkurensét, a Monort. A lilák a pályájuk betegsége miatt Körösladányban fogadták ellenfelüket, de így is magabiztos sikerrel jutottak a sorozat legjobb 64 tagja közé.

Függetlenül attól, hogy ezúttal a kupában léptek pályára a csabaiak, a mérkőzésük a megszokott forgatókönyv szerint zajlott le. Bár az első lehetőség a Monor előtt maradt ki, az első félidőben nagy mezőnyfölényt teremtve rohamozták a kaput a házigazdák. Sok helyzetet kialakítva, két esetben sikerült áttörniük a szervezett monoriak védelmi vonalát, megnyugtató előnyt szerezve a szünetig.

Összességében a második játékrész során is egyoldalú küzdelmet láthatott a publikum, de a lilák egy esetben még két lépésről sem tudtak betalálni. Nem így a Monor, amely egy lapos lövést követő kipattanó labdát „paszírozott” Krnács kapujába, ezzel ismét kinyitva a meccset. Hamarosan volt még egy helyzet a vendégek előtt, de nem ez jellemezte a meccset, és a csereként beálló Vólent találata le is nyugtatta a kedélyeket a hajrára. Mindet egybe vetve a Békéscsaba magabiztosan jutott a sorozat legjobb 64 csapata közé.

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Monor SE 3–1 (2–0)
Körösladány, 200 néző
Vezette: Szigetvári Márk (ifj. Varga Gábor, Kovács Zoltán).
Gólszerző: Bora (10.), Ilyés (29.), Vólent (80.), ill. Knolmár (56.).

Békéscsaba: Krnács – Mihály, Fazekas, Farkas M. (Váradi, 46.), Bora – Komáromi (Hodonicki, 46.), Albert, Pintér, Mikló (Mágocsi, 82.) – Ilyés (Vólent, 61.), Zádori (Sármány, 61.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Monor: Bozsó – Erdélyi, Agóts, Majzik, Szin – Puskás, Urbán (Szabó Cs., 46.) – Rajnai (Knolmár, 46.), Kávai (Rácz, 46.), Kovács D. – Horváth L. (Hulicsár, 46.). Vezetőedző: Halgas István.

Csató Sándor: – Nem kezdünk jól, de hamar rendeztük a sorokat. Az első félidei játékunk jól nézett ki, csakhogy a helyzeteket nem elég kidolgozni… Számos lehetőségünk volt arra, hogy már a szünetig lezárjuk az érdemi részt, de ezek többségét kihagytuk, így ismét magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. A második félidőben ezzel együtt már a hétközi bajnokit is igyekeztünk szem előtt tartani.

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

 

YouTube csatorna

Archívum