Közösségi oldalak

Belföld

Kék hírek Békés megyéből

Rablás gyanúja miatt hárman, engedély nélküli vezetésért ketten kerültek őrizetbe. Emellett Eleken egy lopás gyanúsítottját állították elő a rendőrök.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2023. augusztus 7-én őrizetbe vett három nőt. Néhány nappal korábban mindhárman egy dombegyházi férfinél jártak, és a gyanú szerint a kávéjába olyan gyógyszert tettek, amelytől öntudatlan állapotba került. Amikor ez megtörtént, magukhoz vették a férfi pénzét és távoztak. A rendőrség a dombegyházi és hódmezővásárhelyi nőket rablás bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. augusztus 7-én engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt őrizetbe vett két férfit. Mindketten személygépkocsit vezettek, és egyiküknek sem volt soha jogosítványa. A rendőrök mindkettőjüket három napon belül bíróság elé állíthatják.

A Gyulai Rendőrkapitányságra 2023. augusztus 7-én este érkezett bejelentés arról, hogy Eleken, egy ház melléképületéből horgászfelszerelések tűntek el. A rendőrök nem sokkal később előállították a lopás gyanúsítottját, a 27 éves eleki férfi ellen büntetőeljárás indult. A lopott dolgok visszakerültek a tulajdonoshoz – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum