Közösségi oldalak

Sport

Bravúrosan fordított Martfűn a Füzesgyarmat

Fotó: Gidai Piroska

Bravúrosan fordította meg a Füzesgyarmat csapata a szombaton megrendezett mérkőzésen az NB III Dél-keleti csoport, 1. fordulójában.

Legalább félezer néző előtt indította harmadosztályú szereplését az újonc Martfű, amely osztályozó nélkül válthatott osztályt. A hazai együttes alaposan feltüzelve kezdte a meccset, ennek csakhamar vezetés lett az eredménye, miután egy jóindulattal befújt büntetőt Kriska váltott gólra, a jobb sarokban helyezve el a játékszert. A játékvezető később sem az élete meccsét élte, amit elmaradó lapok jeleztek, és akkor is inkább a hazaiak respektjét óvta. Akadtak jó dolgaik a sárrétieknek, Szabó Bence például fejjel és lábbal is veszélyeztetett, de ekkor még adósak maradt a gólokkal.

Nem így szünet után. A hármas csere frissített a vendégek játékán, akik fokozatosan kerültek fölénybe. A játék áttevődött a martfűi térfélre, jöttek a sárréti helyzetek és az egyenlítő gól is a 63. percben Sándor Raul révén, aki laposan gurított a hálóba. Tíz perc múltán pedig már vezetett a Füzesgyarmat csapata, Szabó Bence éles szögből zúdított erős lövést a hosszú sarokba. A gyarmatiak harmadik találata előtt Bartók indította a letámadást, és a labdaszerzése után higgadtan gurított el a kapus mellett. A kegyelemdöfést Szabó Bence adta meg a végén, miután a harmadik gólpasszát jegyző Bartók lekészítését vágta a kapuba.

NB III Dél-keleti csoport, 1. forduló

Martfűi LSE–Füzesgyarmati SK 1-4 (1-0)
Martfű, 500 néző
Vezette: Dobai János (Molnár Alex, Bán Kristóf Patrik).
Gólszerző: Kriska (11.), 11-esből ill. Sándor R. (63.), Szabó B. (74., 90.), Bartók (83.),

Martfű: Ladányi – Polyák, (Hevesi-Tóth), Kardos, Vadas, Kasik Draskóczi (79.), – Székely, Csúri, Sindel (Pintér 68.),– Asztalos, Kriska, Szabó T. Csere: Gerhát, Szöllősi, Draskóczi, Puskás Z., Izsold, Pintér, (Hevesi-Tóth 69.), Tóth N. Vezetőedző: Kinyig György.

Füzesgyarmat: Fildan – Bella, (Soós 46.), Csáki, Hadnagy, (Kabály 46.), Pinte – Bódis, Kiss P. (Bartók 46.), – Achim S., Kis Sz., Szabó B. (Phol 92.),– Sándor. (Hoffmann 92,), Csere: Zsibrita, Béres, Marozsán, Virág, Bartók, Csaplár, Pohl, Hoffmann, Kabály, Soós. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – Volt egy alapelvárás a csapattal szemben már az első félidőre is. Hellyel-közzel teljesítették a fiúk, de szünet után Bartók István extra teljesítményével a csapatjátékunk is markánsan megváltozott, ami gólokban is kamatozott.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum