Közösségi oldalak

Hírek

A közelmúltban többször előfordult Békés megyében, hogy nyitva hagyott autókból tűntek el értékek

Békés megyében a közelmúltban többször előfordult, hogy nyitva hagyott autókból tűntek el értékek.

Orosházán, a Tass utcában 2023. július 5-én délután történt lopás. Egy nő megállt a kocsijával, majd körülbelül háromnegyed órára őrizetlenül hagyta úgy, hogy nem zárta be, és a jobb első ülésen maradt a mobiltelefonja. Mire visszaért, a készüléket elvitte valaki. Nyolc nappal később tett bejelentést a rendőrségen, a nyomozók keresik a telefont és az elkövetőt.

Békéscsabán, 2023. július 17-én egy férfi is hasonlóképpen járt. Egy áruház parkolójában állt meg a kocsijával, nyitva hagyta, és mire visszatért, kivették belőle a pénztárcáját.

Ugyanezen a napon Gyulán, az Alpár utcában a részben lehúzott ablakon át vett ki valaki egy pénztárcát egy parkoló teherautóból. A Szarvasi Rendőrkapitányságra pedig 2023. július 18-án éjjel, háromnegyed 3 körül érkezett bejelentés arról, hogy a városban valaki a kerítésen át bemászott egy ház udvarára, és az ott álló autó ajtaját kinyitotta. Az udvarban tartott kutya ekkor ugatni kezdett, ezért az idegen elmenekült. A nyomozók egy kamera felvétele alapján azonosították a férfit. A gyanú szerint az utcán is nyitott ki olyan autókat, amelyeket az udvaron állóhoz hasonlóan nem zártak be. Azt még vizsgálják, hogy bármelyikből vitt-e el valamit – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A történtek kapcsán a rendőrség kéri a járművezetőket, hogy ha őrizetlenül hagyják a kocsijukat, vegyenek ki belőle minden értéket, személyes dolgot, húzzák fel az ablakokat és zárják be az ajtókat! Gyermeket, illetve kutyát semmiképpen ne hagyjanak az utastérben, mert a nyári melegben veszélybe kerülhetnek!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum