Közösségi oldalak

Hírek

Vezetéstől eltiltást indítványozott a Szeghalmi Járási Ügyészség a drogos sofőr ellen

Drog hatása alatt elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozott a Szeghalmi Járási Ügyészség egy gyomaendrődi férfi ellen, aki új pszichoakítv anyag fogyasztását követően okozott közúti balesetet.

A férfi tavaly november 5-én Vésztő külterületén, a 4234-es számú úton közlekedett az általa vezetett személygépkocsival. A férfi Vésztő irányából Bélmegyer irányába tartva előzni kezdte a vele azonos irányba közlekedő személygépkocsit, azonban nem mérte fel kellően a sávjába történő visszahaladást, s így a járműve jobb oldali hátsó részével nekiütközött az előzéssel érintett gépjármű bal oldali első részének. A vádlott az ütközés hatására megpördült és az útról jobb oldalon lehaladva egy fának ütközött.

A vádlott szervezetében a járművezetés idején kábítószer és új pszichoaktív anyag volt, utóbbit indulása előtt fogyasztotta, ami a vezetési képességét hátrányosan befolyásolta. Az ütközéssel érintett járművekben anyagi kár keletkezett.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum