Közösségi oldalak

Belföld

Italozás helyett őrizetbe került a kerekesszékest kifosztó 50 éves férfi Gyomaendrődön

A gyanú szerint pénzt és telefont vett el kerekesszékes ismerősétől egy férfi Gyomaendrődön. A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a kifosztás feltételezett az elkövetőjét.

 

Italra kért pénzt egy férfi az egyik kerekesszékes ismerősétől 2023. június 19-én Gyomaendrődön, az egyik temető bejáratánál. Mikor nem kapott, egyre agresszívebbé vált, ezért a kerekesszékes férfi értesíteni akarta a rendőrséget. Támadója ekkor elvette tőle a telefont és azt mondta neki addig nem adja vissza, amíg nem kap pénzt. Ezután a férfi elment, a kerekesszékes ismerőse pedig hazaindult, de a ház előtt ismét találkoztak, a férfi pedig továbbra is pénzt követelt.

A kerekesszékről elvette nagykapu kulcsát is, bement az udvarra, ahol folytatta agresszív viselkedését és meg is ütötte az állapota miatt védekezésre képtelen férfit. Ezután bement a házba, majd több tízezer forintot és italokat vitt el magával. A rendőrök 24 órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 50 éves férfit. Őrizetbe vették és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum