Közösségi oldalak

Belföld

Lopás Orosházán közlekedési baleset Békéscsabán

Pénztárcát lopott egy férfi 2023. június 21-én Orosházán, a Kossuth utcában. A tárcát idős tulajdonosa egy padon ülve kivette a táskájából, majd kis idő múlva visszatette. Ezt látta egy közelben álló férfi, aki odament a padon ülőhöz és beszélgetni kezdett vele, majd mikor az idős férfi elfordult kivette a pénztárcáját a táskából és elment. Később ismét találkoztak, ekkor a férfi visszaadta ugyan a tárcát, de több tízezer forintot elvett belőle. Az idős férfi bejelentés tett a rendőrségen, az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei pedig két órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 51 éves helyi férfit. Ellene lopás vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Békéscsabán, a Szarvasi úti kerékpárúton 2023. június 21-én 10 óra 30 perc körül egy kerékpárral közlekedő fiatal lány nem tartott kellően jobbra és összeütközött egy szemből érkező biciklissel. Mindketten elestek és könnyebb sérüléseket szenvedtek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum