Közösségi oldalak

Belföld

Hat személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés, ebből négy Orosházán történt

Orosházán, a Szent István utca és a Szőlő utca kereszteződésében 2023. május 26-án 6 óra körül egy tehergépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütköztek. A balesetben a vétlen autós könnyebben megsérült.

Fotó: police.hu

Sarkadon, a Gyulai úton 2023. május 26-án 12 óra 25 perc körül egy kistehergépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi ok miatt lassító személygépkocsinak. A személygépkocsit vezető nő könnyű sérülést szenvedett.

Gyulán, a Csokonai utcán 2023. május 26-án 16 óra 15 perc körül egy kerékpáros nő, aki a gyanú szerint ittas volt, áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, összeütközött egy másik kerékpárossal és súlyosan megsérült.

Fotó: police.hu

Orosházán, a Vásárhelyi úton, egy áruház pakolójánál 2023. május 27-én 10 óra körül személygépkocsi kerékpárúton közlekedő kerékpárost sodort el. A biciklis férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. Szintén Orosházán, ugyanezen a napon egy másik baleset is történt. Az Alsó tanyák előtti kerékpárúton elesett egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi. Nem volt rajta bukósisak és a gyanú szerint ittasan közlekedett, az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült.

Fotó: police.hu

Orosházán, a Rákóczi utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében 2023. május 28-án egy jobbra kanyarodó személygépkocsi nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és érintőlegesen nekiütközött. A kerékpáros férfi elesett és könnyebben megsérült – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum