Közösségi oldalak

Sport

Az Orosházi MTK-ULE csapata nyerte a Békés Megyei Kupát

A győztes OMTK-ULE csapata Fotó: Erdős Norman

Az Orosházi MTK-ULE nyerte a Békés Megyei Kupát, miután a sorozat kedd esti békéscsabai, Kórház utcai fináléjában egy rendkívül változatos, és fordulatokkal teli 90 perc után büntetőrúgásokkal bizonyult jobbnak a Szarvasi FC együttesénél.

Az első félidőben változatos, iramos csatát láthatott a szépszámú publikum, unalomra nem volt ok. A játékrész első felében az OMTK tűnt aktívabbnak. Mindkét csapatnak akadtak jobb periódusai, amikor veszélyeztetni tudta a másik kapuját. A hálóőrökön azonban nem tudtak kifogni a játékosok, pedig nem egy esetben már gólt kiáltott az érintett szurkolótábor.

A második játékrész elején azután már ez sem volt vaklárma. Az 55. percben némileg váratlanul szerzett vezetést az orosházi csapat, miután Endrefalvi Erik maradt őrizetlenül a tizenhatoson belül. A támadó átvette a labdát, majd 12-13 méterről zavartalanul lőtt a hálóba. A szarvasiak próbáltak tempót váltani, és támadóbb hadrendet ölteni. A kékben játszó orosháziak a térfelükre szorultak, de azért a szórványos ellenakcióik rendre okozott fejtörést a védőknek Somogyi kapuja előtt. Az idő fogytával egyre elkeseredettebbé váltak a Körös-partiak rohamai, a védekezésre kényszerülő OMTK pedig nem bírta el a nyomáspróbát. Az utolsó percre fordulva Bány egalizált, a következő akcióból pedig a második találatát is megszerezte, megfordítva ezzel a kupadöntőt. És még nem volt vége! A hosszabbításban az OMTK minden mindegy alapon letámadta ellenfelét és Miszlai révén megtalálta a kapuba vezető rést. A döntetlen annyit jelentett, hogy 2017, 2019 és 2021 után idén is büntetőpontról elvégzett rúgások döntötték el a trófea sorsát, amit az orosháziak nyertek.

Orosházi MTK-ULE–Szarvasi FC 2–2 (0–0) – büntetőkkel: 6–4
Békéscsaba, 1400 néző
Vezette: Fekete Zoltán (Belanka Zsolt, Bozó Norbert).
Gólszerző: Endrefalvi E. (55), Miszlai (93.), ill. Bány (89., 91.).
Büntetőrúgások: Bordás, 1–0; Zima a felső lécre lőtte a labdát; Gedó, 2–0; Zahorán, 2–1; Darida fölé lőtt; Pilán R. lövését Bordás védte; Miszlai, 3–1; Furár, 3–2; Szabó Ákos, 4–2.

OMTK-ULE: Bordás – Selmeczy (Halász), Rau, Szabó Ákos, Papp M. – Harangozó, Gedó, Darida – Szabó Áron (Fehér, 74.), Endrefalvi E., Miszlai.
Edző: Buza Barnabás.

Szarvasi FC: Somogyin P. – Kiri M. (Kovács Zs.), Pilán M., Pilán R., Zahorán – Zima, Furár, Simon R. (Deli) – Barna (Styecz), Bány, Magyar (Czvalinga). Edző: Somogyi János.

Videó: Sportklub

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum