Közösségi oldalak

Sport

Ismét egy elvesztett mérkőzés az NB II-ben

Krnács Richárd a kapuban mindent fogott, amit lehetett a gólnál sem ő hibázott. Fotó: dvtk.hu

Nem termett pont Borsodban a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata számára. A bajnokság 30. fordulója keretében a lila-fehérek szervezett játékot mutattak be a listavezető otthonában, a végjátékban azonban egy pontrúgás után megszerezte a győztes gólt a Diósgyőr.

 

Ahogyan az várható volt, a diósgyőri együttes kezdettől támadólag lépett fel. A félidő első felében hazai oldalon szinte kizárólag Obounet került helyzetbe, de mindannyit elrontotta a gaboni utánpótlás válogatott támadó. A csabaiak szervezetten védték a kapujuk előterét és szórványosan gyors ellenakciókat igyekeztek vezetni a széleken. A félidő utolsó harmadában fokozták a nyomást a házigazdák, de a kísérleteiket vagy Krnács hatástalanította, vagy valamelyik védő mentette.

A szünet után pedig kijött a sündisznóállásból az Előre, két fejessel is veszélyeztetett. A másik oldalon Obounet kellemetlenkedett sokadszor, akit szabálytalanul tudtak megállítani, de az ígéretes helyről elvégzett szabadrúgást viszont Lőrinczy fölé tekerte. A 70. percben megismétlődött a szereposztás, ekkor viszont Krnács nyerte a párharcot, szögletre tolva Lőrinczy bal sarokba tartó pontrúgását. A játék jellemzően nem változott: támadott a Diósgyőr, hol jobban, hol kevésbé. A lilák hősiesen védekeztek, végül azonban így sem bírták el a nyomást, egy pontrúgásnál lemaradtak a leggólerősebb borsodi támadóról, de a cseréjük sem feltétlenül volt szerencsés időzítés előtte.

Sikerével a piros-fehér gárda megerősítette első helyét, az Előre pedig maradt alulról a harmadik.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

DVTK–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (0–0)
Miskolc, 3872 néző
Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Varga Gábor).
Gólszerző: Lukács (88.).
Sárga lap: Csirmaz (28.), Holdampf (84.), Lőrinczy (91.), ill. Farkas M. (53.), Krnács (58.), Mikló (83.).

DVTK: Danilovics – Csirmaz, Szatmári Cs., Bárdos, Bokros Sz. – Koman (Cseke, 64.), Holdampf, Lőrinczy (Bertus, 92.) – Bényei Á., (Jurek, 64.), Lukács D., Obounet (Eppel, 72.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.

Békéscsaba Előre: Krnács – Puskás (Szalai, 82.), Bora, Farkas M., Mikló – Máris (Horváth P., 87.), Fazekas, Kitl, Futó – Czékus, Kóródi. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Kuznyecov Szergej: – Nagyon jó ütemben játszottunk az első fékidőben, a hit és dinamika szempontjából ez az egyik legjobb félidő volt. A gól nagyon közel volt, de hiányzott, ahhoz, hogy az ellenfél jobban megnyíljon, mert így könnyebb lett volna a dolgunk. A második félidőben, tíz percet leszámítva, mi irányítottunk, magabiztosan játszottunk, nagyon örülünk, hogy a végén benyomtunk egy találatot.

Brlázs Gábor: – Az első félidőben volt néhány nagy helyzetük a hazaiaknak, de ezeket sikerült megúszni. A második játékrészre remekül jöttünk ki, több gólszerzési lehetőséget puskáztunk el, pedig ekkor meg lehetett volna szerezni a vezető találatot. Az utolsó percekben beszorított minket a DVTK, és sajnos egy koncentrációs hiba miatt elvesztettük az egy pontot.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum