Közösségi oldalak

Sport

Rémálomszerűre sikerült a Körösladány fővárosi mérkőzése

Fotó: Kovács-Goda József

A Körösladány MSK csapata súlyos vereséggel zárta az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi rangadóját. A több kulcsemberüket nélkülöző sárrétiek hamar gól- és emberhátrányba kerültek, a kapusuk elvesztése pedig az egész zuglói mérkőzésre rányomta a bélyegét. A nyolc kapott góljuk ellenére vigaszt nyújthat számukra, hogy megtartották dobogós helyüket a Keleti csoportban.

A négy kulcsemberüket is nélkülöző ladányiak számára nagyon rosszul indult a rangadó, hiszen Szalánszki már a BVSC első kísérletét gólra váltotta. Még nehezebb helyzet elé állította a vendégeket Kertész kapus piros lapja, aki a tizenhatoson kívül kézzel ütött a labdába, ezért villant a lap számára már az 5. percben. Mindez komoly zavarokat okozott a látogatók soraiban, amit a kiváló képességű játékosokból álló fővárosi együttes szép gólokkal négyszer büntetett a szünetig.

A második félidőben már a jövő heti mérkőzésekre is gondolva, friss erőket küldött pályára a vendégek szakvezetése, de így sem tudta feltartóztatni a jól játszó házigazdákat. A listavezetőnek mondhatni minden bejött ezen a napon, a ladányiakat pedig fel is emésztette a védekezés, így alakult ki a tekintélyes különbség a végére.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

BVSC-Zugló–Körösladány MSK 8–0 (5–0)
Budapest, 120 néző
Vezette: Maml Zoltán (Sáfárik Patrik János, Bizderi Nikolett).
Gólszerző: Szalánszki (3.), Tóth L. (19.), Kelemen (31., 41., 57.), Szilágyi M. (39. – 11-esből), Vernes (55.), Horváth R. (84.). Kiállítva: Kertész (5.).

BVSC: Kovács B. – Zöld (Kesselbauer, 69.), Nagy J., Benkő-Bíró, Tóth K. – Szalánszki (Májer, 69.), Szilágyi (Tamási, 62.), Király Á. – Fisli (Vernes, 46.), Tóth L. (Horváth R., 62.), Kelemen. Vezetőedző: Urbán Flórián.

Körösladány MSK: Kertész – Talpalló (Szabó L., 63.), Wéber, Dócza, Bakk – Zelenyánszki, Jánovszki (Murvai, 46.) – Papp Zs., Burai (Szántó B., 46.), Kisari (Szabó Marcell, 8.) – Csicsely (Farkas J. (63.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Voltak álomszerű mérkőzéseink a bajnokság során, a mostani viszont rémálomszerűre sikerült. Sokat tanultam eddig ebben a szezonban, ez viszont új helyzet számomra, most ezt a feladatot kell megoldanunk, hogy eredményesek lehessünk a következő nyolc fordulóban is. Mindenképpen szeretnénk az előkelő helyünket megtartani, amit ugyanez a csapat hozott össze. Sok néző elkísért bennünket, sajnáljuk a történteket, igyekszünk belőle okulni. Gratulálok a BVSC-nek, a bajnoki címhez is!

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum