Közösségi oldalak

Belföld

Ittas járművezetés, garázdaság és lopás bűncselekmények miatt történtek rendőri intézkedések

Gyomaendrődön, a Fő úton 2023. március 29-én 22 óra 45 perc körül egy férfi úgy vezetett személyautót, hogy a szervezetében alkohol volt. A rendőrök igazoltatták, majd ittas járművezetés gyanúja miatt előállították, feljelentették és elvették a vezetői engedélyét.

Kevermesen, az egyik italmérőben 2023. március 29-én este egy nő, akit ittassága miatt nem szolgáltak ki, hangoskodott és fenyegetőzött. Két vendég ki akarta kísérni az utcára, ekkor a nő egyiküket megfejelte, a férfi könnyű sérülést szenvedett. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a történtek ügyében garázdaság bűncselekmény miatt nyomozást rendelt el.

A Békési Rendőrkapitányságon 2023. március 29-én a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, mert korábban Kamuton betört egy tanyába. Szerszámokat, kisgépeket, köztük egy láncfűrészt lopott el onnan, összességében több mint 200 ezer forint kárt okozott. A 28 éves mezőberényi férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A láncfűrészt a rendőrök Tiszafüreden, egy férfinél megtalálták, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum