Közösségi oldalak

Sport

Bucsai Kyokushin karate helytállás-érmekkel!

Szinvonalas kyokushin karate versenyt – a 18.Domenice Kupát- rendeztek Horvátországban, Sveta Nedelja-ban, amelyen 11 ország, 22 klub, 151 versenyzője vett részt.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül a nagy hagyományokkal bíró Bucsa SE Karate szakosztályának 4 versenyzője lépet tatamira kumitében (küzdelemben).

Mint sensei ifj. Gyarmati Imre IV.DAN edző elmondta, Kiss Hanna serdülő korcsoportban, nehézsúlyban a későbbi győztessel kezdett egy nagyon erős küzdelemben, ahol betartotta az edzői utasításokat. Felülmúlva önmagát most legyőzte a verseny drukkot, viszont a bírók a szlovén lányt látták jobbnak.

Fábián Hanna junior közép súlyban előnyerő volt első körben, következő küzdelemben erős ütéseinek köszönhetően győzött, majd a döntőben rutinosabb, idősebb ellenfele diadalmaskodott, így ezüst éremmel zárt.

Barna Noémi gyermek könnyű súlyban első versenyén egy küzdelemben kikapott, majd a második küzdelemben már bátrabb volt és kiválóan küzdött, ez bronzérmet ért.

Gyarmati – Juhász Brigitta felnőtt nehézsúly B kategóriában nem volt induló, ezért A kategóriában indult első küzdelemben egy rutinos fekete öves svájci hölggyel kezdett, a döntetlen szagú küzdelemben a bírók az ellenfelet látták jobbnak. Második küzdelmében lábsérülése kiújult.

A versenyen mint tekintélyes nemzetközi bíró tevékenykedett Shihan id.Gyarmati Imre VI.DAN.
A bucsaiak biztató teljesítménnyel kezdték el az idei nemzetközi versenyidényt.

Gregor László

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum