Közösségi oldalak

Kultúra

Digitális stratéga: A munkavállalók digitális képzésével kellene felgyorsítani a digitális társadalom építését

A globális GDP 60%-a már a digitális értékláncokból származik, a nemzetközi adatvagyon pedig 2025-re várhatóan meghaladja majd az egy milliárd terrabájtot. Emiatt inkább előbb, mint utóbb, de minden szervezetnek digitálissá kell válnia – hangzott el az ICT Global Grand Opening információ-technológiai konferencián. A versenyképesség biztosításához azonban a magyar társadalom egészének is digitálissá kell válnia, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre – hívta fel a figyelmet Hortobágyi Ágoston digitális stratéga a rendezvényen.

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2022. évi mutató (DESI) alapján Magyarország a 27 uniós tagállam között a 22. helyen áll, és minden vizsgált területen az EU-átlag alatt teljesít. A koronavírus-járvány viszont még egy lapáttal rádobott az egyébként is száguldó digitalizációra. A szolgáltatások mind nagyobb számban kerültek át az online térbe. Éppen ezért kerül előtérbe a magyar társadalom digitális felkészültsége, hiszen ez alapfeltétele a 21. században versenyképes, tudásalapú gazdaság erősödésének.

DEKK sulival a digitális társadalomért

A magyar társadalom digitális érettsége Hortobágyi Ágoston digitális stratéga szerint automatikusan javulni fog, amikor a jelenlegi, digitális bennszülött fiatal generáció felnő és belép a munkaerőpiacra, de ez még 15 év. Az igazi probléma az, hogy a 25 és 65 év közötti aktív munkavállalók, ami Magyarországon 4,7 millió főt jelent, akik a GDP 100 százalékát termelik, egy kevésbé digitális világban nőttek fel, vagyis jórészt híján vannak a versenyképes technológiai tudásnak.

„Őket most kell felvértezni a szükséges digitális készségekkel. Ebből a célból alkottuk meg a hiánypótló kAPPcsolat programot, illetve indítjuk el hamarosan a DEKK Sulit, Magyarország első, Digitális Edukáció Képző Központját. Digitálisan felkészült országot, társadalmat digitálisan felkészült vállalkozásokra lehet építeni, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre”

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

A négy szintű, cégekre szabott képzési modell, a DEKK Suli program a vállalkozásoknál dolgozó aktív munkavállalókat célozza. A koncepció lényege, hogy fokozatosan vonja be az embereket az oktatásba, először olyan ismereteket kínálva számukra, amelyek a magánéletükben képviselnek értéket, így érdekeltté téve őket. Ezt követi a munka világában szükséges digitális ismeretek elsajátítása, míg a harmadik szint már a felsővezetésnek szól, digitális stratégiai tervezéssel foglalkozó tréning, az utolsó lépcső pedig a digitális referens képzés, aki lényegében a digitalizációért felelős menedzserként dolgozhat a kurzus után. Ha elég sok vállalkozásnál megvalósul ez a képzés, annak már lehet össztársadalmi hatása.

A konferencián Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke felvetette, hogy egyelőre kevés állampolgár kéri az e-funkciókat személyi okmányaiba. Hortobágyi Ágoston szerint ez is az általános digitális felkészültség alacsony szintjét jelzi, és erre a problémára is az átfogó edukáció lenne a megoldás.

A 14 év alatti gyerekeknek semmi keresnivalója a közösségi médiában

Hortobágyi Ágoston rávilágított arra is, hogy a szülők felelőssége óriási arra vonatkozóan, hogy a gyermekek milyen tartalmakhoz férnek hozzá az online térben.

„A közelmúltban nagy port kavart eset fontos vetülete a közösségi média, ahová egy felnőtt férfi szexuális jellegű tartalmakat töltött fel, és bevallotta viszonyát egy 15 éves kiskorú diákkal. Ezekkel a tartalmakkal – és általában rengeteg káros és korhatáros tartalommal pedig sajnos kiskorúak is találkozhattak, találkozhatnak online.”

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum