Közösségi oldalak

Sport

Két érem a korosztályos karate Eb-n

Egy arany- és egy bronzérmet hozott magyar szempontból a ciprusi Larnacában péntektől vasárnapig lebonyolított kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság, amelyen 48 ország több mint 1100 versenyzője indult.

A kadetek (14-15 évesek) mezőnyében küzdelemben Tóth Máté az 57 kg-osok között öt győzelemmel jutott el a vasárnapi döntőig, ahol a csapattársak buzdítása közepette 2-1-re legyőzte a bosnyák Arnautovicsot is.

A lányoknál Kopfer Anna megismételte a tavaly őszi, törökországi világbajnokságon elért eredményét, és ismét felállhatott a dobogó harmadik fokára. A fiatal tehetség a kadet lányok +61 kg-os súlycsoportjában a bronzéremért 3-0-ra győzött a máltai Antonelli ellen.

Kopfer Anna megismételte a tavalyi világbajnokságon elért eredményét

A selejtezők során három további versenyzőnk is kivívta a bronzmérkőzés jogát. A helyosztókon végül a juniorok (16-17 évesek) között 48 kg-ban Gáspár Laura, +66 kilóban Fleischer Dóra és a kadet lányok 54 kilogrammos kategóriájában Bagotai Viola is alulmaradt ellenfelével szemben, így ők az ötödik helyen végeztek a korosztály idei legfontosabb viadalán.

A fiatalok sikerei biztatóak lehetnek a felnőtt válogatottak számára is, akik márciusban Spanyolországban Európa-bajnokságon lépnek tatamira, október végén pedig – a sportág történetében először – Magyarország ad otthont a felnőtt világbajnokságnak.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum