Közösségi oldalak

Sport

Egy óra alatt elintézte a BRSE az MTK-t

A Swietelsky-Békéscsaba extraligás női röplabdacsapata alig egy óra leforgása alatt elintézte a bajnokság 11. fordulójára kisorsolt MTK elleni idegenbeli mérkőzést. Tóth Gábor alakulata a papírformának megfelelően szett vesztés nélkül vette a budaörsi találkozóját.

 

Erőteljesen kezdte a hazai együttes a találkozót, főleg a centertámadások ültek, de az elején összeszedett kétpontos lemaradását hamar eltüntette a BRSE. 4:5-nél került előnybe először, nem sokkal később Pintér Andrea ásza hárompontos csabai fórt eredményezett, majd Bagyinka Fanni is megvillant egy szép húzással. Leiszt Máté időkérése után feltámadt az MTK, ám Bodnár Dorottya jó nyitásaira építve, a vendégek visszaverték a hazaiak zárkózási kísérletét. Hiába kért időt ismét az MTK, egyre nőtt a különbség a csapatok között, és Ralitsa Vasziljeva vezérletével behúzták a szettet a látogatók.

A lendület a második felvonásra is megmaradt, Vasziljeva szebbnél szebb megoldásokkal termelte a pontokat. Bodnár nyitásai is megnehezítették az MTK dolgát, Leiszt Máténak időt kellett kérnie 3:11-nél. Kollégája, Tóth Gábor pedig igyekezett forgatni a csapatát, pályára lépett Tuska Brigitta, Lia Mosher és Viktorija Olijnyik, utóbbi kettő be is mutatott gyorsan 1-1 szép blokkot. Ellenállhatatlan játékkal őrölte fel az MTK-t a BRSE.

A harmadik játékrész is csabai dominanciával indult, és hiába kért időt az elején Leiszt Máté, ezúttal sem lassított a BRSE. Gyorsan, pontosan és lelkesen röplabdázott, ennek köszönhetően folyamatosan gyarapodott az előnye, az MTK azért küzdött, hogy a különbség ne érje el a tízet. Ez 11:20-ig sikerült, utána már csak egyetlen pontot engedett számára a Békéscsaba.

Extraligás női röplabda-mérkőzés

MTK Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 0:3 (–15, –7, –12)
Budaörs, 50 néző
Vezette: Sík Barbara, Tillmann Gyula Zsolt.

MTK: Asonja 7, Szabó, Berkó, Tatár 2, Briga 2, Costa 8. Csere: Divényi, Weidemann (liberók), Varga 1, Tarr 1, Garai. Vezetőedző: Leiszt Máté.

BRSE: Drpa 8, Vasziljeva 11, Glemboczki 7, Bodnár 8, Pintér 4, Bagyinka 3. Csere: Kertész (liberó), Olijnyik 2, Mosher 1, Tuska 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Tóth Gábor: – Amíg a szervánk nem volt magabiztos, addig az MTK röplabdázott. Aztán amikor sebességet váltottunk, akkor rengetegszer kiszorított helyzetbe kerültek, amiből mi felszabadultan tudtunk játszani. Ez egy jó kezdet és ráhangolódó mérkőzés volt a vasárnapi kupatalálkozóra, ami kétségtelenül az idei év eddigi legfontosabb eseménye lesz.

Leiszt Máté: – Az elején megleptük a Békéscsabát a szerváinkkal és szépen össze is állt a blokkvédekezésünk. Viszont a kontratámadásainkból nem tudtunk eredményesek lenni és ezt frusztrálttá tette a csapatot, nem először. A Békéscsaba nagyon prímán védekezett és szerintem ez volt a kulcs.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum