Közösségi oldalak

Belföld

Párbeszéd: Magyarországon még Kínánál is rosszabb a levegő!

A légszennyezés csökkentését szolgáló javaslatcsomagot állított össze és terjeszt ennek alapján határozati javaslatot a parlament elé a Párbeszéd frakciója – jelentette be a párt képviselőcsoportjának vezetője.

Szabó Tímea vasárnapi, online sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon évente 13 ezer ember hal meg közvetlenül a légszennyezettség miatt és további 100 ezer ember betegszik meg a rossz minőségű levegő miatt.

Közölte: az Európai Környezetvédelmi Hivatal szerint Magyarországon egymillió lakosra vetítve

“még Kínánál is rosszabb a levegő”.

Emlékeztetett: 2021 februárjában az Európai Bíróság már kijelentette, hogy a kormányzat uniós jogot sért a légszennyezettségi határértékek túllépésével, illetve, hogy azt “tétlenül nézi” és “veszélyezteti Magyarország lakosságát”.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum