Közösségi oldalak

Belföld

Négy piásnak ugrott a jogosítványa Békés megyében

Békés megyében négy férfit állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. A rendőrök elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

Három autóst és egy motorost állítottak elő a rendőrök az elmúlt hétvégén ittas járművezetés gyanúja miatt Békés megyében. A segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit 2023. január 20-án este igazoltatták Nagyszénáson, a József Attila utcában.

Az autósokat másnap szondáztatták meg, egyiküket Gyulán, a Jókai utcából, a másik férfit Tótkomlóson a Széchenyi utcából, a harmadikat pedig Nagyszénás külterületéről állították elő. A Tótkomlóson közlekedő férfi balesetet szenvedett, kocsijával egy kanyar után letért az útról és villanyoszlopnak ütközött. A Nagyszénáson autózó férfi sem tudta úton tartani a járművét, lement vele az útpadkára. A rendőrök mind a négy férfi ellen büntetőfeljelentést tettek és elvették a vezetői engedélyüket – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum