Közösségi oldalak

Belföld

15 éves megrögzött bűnözőt kapcsoltak le Békés megyében

Mezőberényben, Muronyban és Békéscsabán történt bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 15 éves fiatalt vett őrizetbe a rendőrség Békés megyében.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2022. november 8-án elfogtak egy mezőberényi fiatalt, aki a gyanú szerint egyedül, illetve társaival több bűncselekményt követett el. Korábban Mezőberényben bántalmazott egy férfit, akinek könnyű sérülést okozott. Ezután társaival szintén Mezőberényben betörtek egy vegyesboltba, ahonnan többek között szeszes italokat és váltópénzt loptak, majd egy nappal később elvittek egy ház előtt parkoló quadot, amivel néhány száz métert mentek. Egy hónappal ezelőtt Muronyban egy ház udvaráról hajtottak el egy olyan autóval, amiben benne volt az indítókulcs.

Emellett a 15 éves fiú a gyanú szerint Mezőberényben, a vasútállomáson elvette egy idős embertől a szatyrát, illetve pénzt lopott egy mezőberényi sörözőből. Legutóbb, 2022. november 4-én pedig szintén Mezőberényben, a Belentai út és az Ady Endre utca kereszteződésénél odafutott egy kerékpározó nőhöz és kilopta a biciklije kosarából a táskáját. Békéscsabán az elmúlt hónapokban a gyanú szerint hétszer lopott különböző üzletekből. Összességében a 15 éves fiatalt a rendőrség 14 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja. Testi sértés, magánlaksértés, lopás, kifosztás, jármű önkényes elvétele szerepel a bűnlajstromán. A fiút a Békési Rendőrkapitányság őrizetbe vette – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum