Közösségi oldalak

Belföld

Négy baleset, egy életveszélyes és hat könnyű sérült

Békés megyében 2022. november 9-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Kondoros külterületén 5 óra 20 perckor egy személygépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és frontálisan összeütközött a neki szemből érkező autóval. A szabálytalan autós súlyos, életveszélyes, a vétlen a járművezető könnyű sérülést szenvedett. A balesetet okozó nő a gyanú szerint bódult állapotban vezetett, a rendőrök kábítószer gyanúját keltő anyagokat találtak nála.

Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Temető sor kereszteződésénél, az egyik zebrán 6 óra 30 perc körül egy autóbusz elsodort egy gyalogost. Az idős nő könnyebben megsérült.

Mezőberényben, az Eötvös utca és a Gyomai út kereszteződésében 16 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak és összeütköztek. A személygépkocsi utasa könnyű sérülést szenvedett.

A 44-es számú főúton, Szarvas és Békésszentandrás között 16 óra 45 perckor egy személygépkocsi hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító autónak. A balesetnek három könnyű sérültje van – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum