Közösségi oldalak

Hírek

Ügyészségen a Szeghalom külterületén balesetet okozó alvó sofőr ügye

Kisteherautójával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból álló autónak egy férfi Békés megyében, a 47-es főúton. Vezetés közben elaludt, ezért nem állt meg. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

 

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2022. február 11-én reggel a 47-es főúton, Szeghalom külterületén. Egy kisteherautó vezetője hátulról nekiütközött egy előtte szabályosan balra kanyarodni készülő, éppen álló platós terepjárónak. A balesetben az álló jármű vétlen vezetője súlyosan megsérült. A kisteherautó sofőrje kihallgatásán elismerte a felelősségét. Elmondta, hogy korán kelt, árut szállított, reggel 7 órára kellett volna Békéscsabára érnie. Útközben kétszer is megállt, mert érezte, hogy fáradt.

Állítása szerint azért ment neki az előtte forgalmi okból álló kocsinak, mert vezetés közben elaludt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfit a Szeghalmi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a büntetőeljárás iratait 2022. november 3-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A történtek kapcsán a rendőrség kéri a járművezetőket, hogy csak kellően kipihent állapotban üljenek volán mögé! Ha úgy érzik, fáradtak, álljanak meg, és ha rövidebb idő alatt nem tudnak kellőképpen felfrissülni, inkább szakítsák meg az útjukat, tartsanak hosszabb pihenőt, mielőtt még baleset történne!

…hogy mindenki hazaérjen!

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum