Közösségi oldalak

Technika

Megkezdi működését a világ első „elektromágneses vasútja” Kínában

Komoly előrelépés történt azon vonatok felé, melyek a jövőben akár 1000 km/h sebességgel is haladhatnak majd a különleges elektromágneses pályán, ugyanis sikeresen elindította Kína azt a tesztpályát, ahol egy tonnánál nagyobb tömegű szerelvények is képesek lesznek száguldani.

A CGTN magazin számolt be az óriási sikerről, mellyel akár egy új korszak is elindulhat a teherszállítás és a vasúti közlekedés világában. A tesztre Santung tartomány Csinan városában került sor, ahol egy 2 km hosszú pályát építettek a mérnökök. A teszt során egy új rekordot is sikerült felállítaniuk, ugyanis jelenleg ezzel a fejlesztéssel lehet a legnagyobb sebességre gyorsítani a nagy tömegű elektromágneses járműveket.

A projekt során a Kínai Tudományos Akadémia, valamint Shandong tartomány és Jinan város kormányai működtek együtt. A Kínai Tudományos Akadémia Villamosmérnöki Intézetének kutatócsoportja komoly áttörést ért el egy sor kulcsfontosságú alaptechnológiában, ezért is volt sikeres az első teszt.

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

YouTube csatorna

Archívum