Közösségi oldalak

Gazdaság

A változatosság a földeken is gyönyörködtet!

A változatosság a földeken is gyönyörködtet!

Több tápanyag a talajban, kiegyenlítettebb nedvességviszonyok és csökkenő erózió – ezek a legfontosabb eredményei a Pécsi Tudományegyetem által végzett több éves kutatássorozatnak. Az összeurópai Diverfarmingprojekt részeként a pécsiek szőlő- és spárgaültetvények diverzifikálásának lehetőségeit vizsgálták.

A modern mezőgazdasági termelés jellemzően monokultúrás, vagyis egy területen adott időpontban egyetlen növényfaj nő. Ennek a gyakorlatnak számos negatív környezeti hatása van a talaj tápanyagtartalmának a gyorsabb kimerülésétől az általános biodiverzitás csökkenésééig. Nyolc ország 25 kutatóintézményének és agrárvállalatának az együttműködésével 2017-ben indult el a Diverfarming nevű, az Európai Unió Horizon 2020 programja által finanszírozott projekt azzal a céllal, hogy a növénytermesztés diverzifikálásával találjon megoldást a problémára. A spanyolországi Cartagena műszaki egyeteme által koordinált, közel 10 millió euró összköltségvetésű kezdeményezésbe Magyarországról a Pécsi Tudományegyetem és két vállalkozás kapcsolódott be.

A kutatások úgynevezett állókultúrákban folytak: Gere Attila villányi szőlészetében és a Nedel-Market Kft. jakabszállási spárgaültetvényén. Mindkét növényt egymástól viszonylag távoli sorokban ültetik, a szakemberek pedig azt vizsgálták, a sorok közé vetett különféle egyéb növényeknek milyen ökológiai hatásaik vannak. Az organikus művelést folytató szőlészetben hétféle fajból álló fűkeveréket és cickafarkat vetettek a sorok közé, míg az intenzíven műtrágyázott és növényvédő szerekkel is kezelt spárgaföldön takarmányborsóval és zabbal kísérleteztek. Mindkét mintaterületen ígéretes eredmények születtek.

Növekedő zab

„Villányban a növénytakaróval borított felszínnek köszönhetően csökkent a vízerózió, vagyis az esőzések által elmosott talaj mértéke és kiegyenlítettebb lett a talaj nedvességháztartása. Az ültetett növények bojtos gyökérzete javította a talaj szerkezetét és szellőzöttségét. A jobb körülmények pedig erősítették a talajbaktériumok aktivitását: a növényi maradványok gyorsabban és nagyobb hatásfokkal bomlottak le, így több szerves anyag – lényegében tápanyag – keletkezett”

– összegezte dr. Lóczy Dénes egyetemi tanár, a projekt szakmai vezetője.

A jakabszállási bakhátas spárgaföldeken ugyancsak az erózió csökkentése volt az egyik eredmény: az ideihez hasonló aszályos években fedetlen, futóhomokos talaj erősen kitett a széleróziónak. A sorok közé ültetett növények szárazságtűrők és jó nitrogénmegkötő képességgel bírnak, ennek köszönhetően javították a talaj tápanyag-összetételét. Emellett csökkentették a kiszáradás veszélyét és lassították a tápanyagok kilúgozódását.

A jakabszallasi mintaterület

A projekt záróeseményére Pécsett és a két mintaterületen került sor. Ez értékes alkalmat kínált a tapasztalatcserére, hiszen a kutatások a mediterrántól az északi hidegig (boreális) hat, különféle klímájú régióban folytak változatos növényekkel. Például szántóföldi gabonafélék vetésforgójának módszereivel és a hazaihoz hasonló köztes vetésekkel olajfa- és dinnyeültetvényeken.

A következő fontos feladat az eredmények átültetése a gyakorlatba. A magyar szakemberek több helyi rendezvényt szerveztek villányi és kiskunsági gazdálkodóknak, ahol ismertették a tapasztalataikat és a módszer előnyeit.

„Ígéretes szakmai egyeztetések folynak termelőkkel, akik nyitottak a köztes vetés alkalmazására”

– mondta Lóczy Dénes.

Hozzátette, hogy azökológiai és fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő gazdálkodás a terméshozamokat csökkentő környezeti károk megelőzésével nemcsak a talaj és az élővilág szempontjából, hanem a földtulajdonosoknak is előnyös.

(Borítókép: A Villanyi mintaterület)

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárda. Ismét összecsap a Ferencvárosi Torna Club és a Real Madrid! Utoljára

Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót

A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán. A

A Paks egygólos hátránnyal utazik a Panathinaikoszhoz

A Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosztól csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

Egygólos hazai győzelemmel kezdett a Debrecen

A Debreceni VSC hazai környezetben 1-0-ra nyert az örmény Pjunyik Jereván ellen a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első,

YouTube csatorna

Archívum