Közösségi oldalak

Gyengül a forint, emelkedik az olajár és csökken a gázár

Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euróhoz képest történelmi mélypontra került, miközben jelentősen emelkedett a kőolaj jegyzése, míg az európai gázár csökkent.

Az euró a reggeli 423,11 forintról 425,34 forintra erősödött, 12.30 órára, röviddel korábban rekordszinten, 425,77 forinton is állt. A frank jegyzése 438,17 forintról 439,53 forintra erősödött, a dollár pedig 432,33 forintról 434,80 forintra drágult. A frank eddigi csúcsát 444,96 forinton, a dollár pedig 437,43 forinton a múlt héten csütörtökön érte el.

A Brent ára hordónként 3,17 dollárral (3,72 százalékkal) 88,31 dollárra ugrott. Az európai gázár csökkent, az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, novemberi határidőre 176 eurón állt fél egykor, 6,8 százalékkal alacsonyabban pénteki záróértékénél. A gázár három hónapja 164,85 dolláron zárt.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum