Közösségi oldalak

Belföld

Ügyészségen a nyugtatóval rabló két férfi ügye

Kirabolta ismerősét két férfi Gyulán. Gyógyszerrel elaltatták, úgy szerezték meg a pénzét. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Gyulán, egy lakóházban 2021. szeptember 2-án este két ismerőse pénzt vett el a házigazdától. Egyikük ott lakott egy bérelt szobában, míg a másik férfi látogatóba ment hozzájuk és együtt italoztak. Közben régi sérelmek is szóba kerültek, és a páros elhatározta, hogy egyikük nyugtatójával elaltatják az idős férfit, utána pedig elveszik a pénzét. A bérlő tíz tablettát tört össze, üdítőbe tette és odaadta neki. A házigazda megitta, elaludt, és ekkor több tízezer forintot vettek el tőle, amit elosztottak.

A begyógyszerezett férfi azonban hamar felébredt és azonnal sérelmezte, hogy nincs meg a pénze, ezért az élettársa hívta a rendőrséget. A két férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. szeptember 28-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

 

YouTube csatorna

Archívum