Közösségi oldalak

Technika

Huawei: kivitelezési hibák okozzák a napelemekhez köthető tűzeseteket

Huawei: kivitelezési hibák okozzák a napelemekhez köthető tűzeseteket

Szinte kivétel nélkül kivitelezési hibák okozzák a napelemes rendszerekhez köthető tűzeseteket, amelyek jellemzően a telepítést követő fél-egy éven belül jelentkeznek – közölte a Huawei Technologies Hungary csütörtökön az MTI-vel.

Emlékeztettek, hogy idén augusztusban több, feltehetően meghibásodott napelemes rendszer okozta tűzeset is történt. Gyálon és Vásárosbécen családi házakhoz kellett riasztani a tűzoltókat, míg Debrecenben egy bevásárlóközpontnál kapott lángra a napelemrendszerhez tartozó kapcsolószekrény.

A napelemek okozta tüzek azonban elenyészőek Magyarországon, az évi sok tízezer telepített napelemes rendszerre 20-40 eset jut. Idén eddig 22 alkalommal riasztották a tűzoltókat olyan tüzekhez, amelyeknél napelemrendszer is érintett volt – írta a Huawei Technologies Hungary az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai alapján.

A társaság egyúttal arra is rámutatott, kutatások igazolják, a napelemmel szerelt épületek többségénél regisztrált tűzesetek nem a szerkezetben bekövetkezett rövidzárlat miatt alakulnak ki, hanem többnyire kivitelezési, szerelési hiba miatt, amelyek viszonylag gyorsan kiütköznek, a tüzek rendszerint a telepítést követő fél-egy évben történnek.
Mindezek miatt a legtöbbet azzal tehetnek a fogyasztók a napelemes tűzesetek elkerüléséért, ha minőségi elemekből és megfelelő szaktudással készített erőművet vásárolnak, valamint megbízható, tapasztalt kivitelezőt kérnek meg a rendszer telepítésére. Ezen felül a napelemes tűzesetek kivédésében kulcsfontosságú lehet a folyamatos diagnosztika, amelyre már van szoftveres megoldás is.

Arra is kitértek, hogy fontos a napelemes rendszerek karbantartása is, évente érdemes szakemberrel ellenőriztetni a csatlakozókat, megvizsgáltatni a kábeleket, és portalanítani az invertert, hogy megfelelő legyen a hűtése – olvasható a Huawei Technologies Hungary közleményében.

MTI

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum