Közösségi oldalak

Hírek

Ugrott a jogosítványa az ital miatt egy férfinek Kondoroson

Ittasan vezetett egy férfi Kondoroson, ezért büntetőeljárás indult ellene és elvették a jogosítványát. Utóbb nagyon megbánta, amit tett, mert a munkájához is kell a vezetői engedély. A rendőrség az ügyének iratait továbbította az ügyészségre.

Ittas járművezetéssel gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök 2022. augusztus 5-én 20 óra 30 perc körül Kondoroson. Személygépkocsival közlekedett, a Hősök útján állították le. A pozitív eredményű szondáztatások után a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene. A férfi kihallgatásán elmondta, hogy nagyon megbánta, amit tett. Ritkán iszik alkoholt, de aznap a nagy melegben otthon dolgozott és egy idő után megunta a vizet és a szörpöt, jól esett neki a sör.

Nem tervezte, hogy bárhová is megy autóval, de egy ismerőse szólt neki, hogy visszaadná a kölcsönkért szivattyúját. Úgy gondolta, hogy kocsival elmegy érte, hogy este tudjon locsolni. Rosszul döntött, hiszen a munkájához kell a jogosítvány, amit emiatt egy időre elveszített. A Szarvasi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2022. szeptember 19-én továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten kéri a járművezetőket, hogy előre mérlegeljék az ittas vezetés kockázatait! A jogkövetkezmények, a jogosítvány bevonása mellett akár az is megtörténhet, hogy balesetet okoznak és nemcsak ők sérülnek meg, a saját autójukat törik össze, hanem vétlen károsultak, áldozatok is lesznek. Közlekedjenek szabályosan, ne vezessenek ittasan!

… hogy mindenki hazaérjen!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum