Közösségi oldalak

Belföld

Szarvason járt Márki-Zay Péter

Szarvason járt Márki-Zay Péter

Pénteken délután Szarvas városában tartott kötetlen beszélgetős fórumot Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője.

Mintegy félszáz ember gyűlt össze az úgynevezett Romkocsma előtti ligetben Szarvason, hogy meghallgassa, illetve kérdéseket rakjon fel Márki-Zay Péternek. A hódmezővásárhelyi polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd elnézést kért az Áprilisi választásokon elkövetett hibáiért, majd kijelentette:

egy következtetést vontam le a választások után, hogy ma már olyan rendszer épült ki, hogyha Jézus Krisztus indulna el Orbán Viktor ellen egy választááson, az is háborús uszító lenne.

A politikus kiemelte, hogy a vádakkal ellentétben nem ő a

“Soros ügynök” hanem maguk a Fideszesek.

Márki-Zay Péter 2022.09.09.-én Szarvason. Fotó: Erdős Csaba

Tudjuk, hogy a legnagyobb csalás maga az Orbáni propaganda. Példának hozta fel, hogy a választások idején míg az ellenzék az emberek adományaiból mintegy 2000 óriásplakátot tudott készíteni, addig a kormánypártoknak 25 ezer plakátja volt. A politikus szerint a kormánypropaganda csupa olyan dologgal vádolja őket, ami a Fideszre igaz. Ilyen a szexuális propaganda terjesztése, amit szerinte éppen a kormány művel a “gyermekvédelminek” nevezett népszavazás kapcsán.

Márki-Zay Péter  szarvasi fóruma:

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum