Közösségi oldalak

Hírek

Nyolc Békés megyei településen lopta a kerékpárokat a sarkadi 20 éves biciklitolvaj

Járta a megyét és több településről lopott kerékpárt egy férfi Békésben. A rendőrök folyamatosan megosztották egymást között a területükön történt bűncselekményekről beszerzett információkat, így a nyomára akadtak és már több biciklit lefoglaltak tőle.

Kerékpárlopásokra berendezkedett férfit fogtak el a rendőrök 2022. szeptember 8-án Sarkadon. A 20 éves sarkadi fiatalember az elmúlt hónapokban utazgatott Békés megyében, a gyanú szerint Sarkad mellett Gyulán, Békésen, Muronyban, Békéscsabán, Dobozon, Medgyesegyházán és Orosházán is követett el bűncselekményt. Többségükben jó állapotú, nagy értékű bicikliket nézett ki magának, amelyekkel volt, hogy egyik településről a másikra át is tekert. A kerékpárok egy részét hazavitte, néhányat pedig út közben lerakott. A különböző településeken dolgozó rendőrök folyamatosan megosztották egymás között a területükön történt lopások részleteit, ahol készült kamerafelvétel, azt is egyeztették.

A szinte az egész megyére kiterjedő együttműködés eredményeként azonosították és elfogták az utazgató férfit. A kerékpárok mellett egy láncfűrészt és egy telefont is ellopott. Az utóbbit úgy, hogy Sarkadon, a buszállomáson leszólított egy férfit és elkérte a telefonját azért, hogy felhívhassa ismerősét. Eközben a készülék tulajdonosa bement egy dohányboltba. A férfi nem várta meg, míg kijön, hanem elszaladt a telefonnal együtt, amit aztán eladott. A Sarkadi Rendőrkapitányság a 20 éves férfi ellen lopás vétség miatt folytat eljárást és a nyomozásban résztvevő hat rendőrkapitányság munkatársai közösen vizsgálják, hogy Békés megyében összesen hány bűncselekményt követhetett el. Több kerékpárt is lefoglaltak tőle, amelyeket a tulajdonosok a rendőröktől visszakapnak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Juárez irányításával Luxemburgban győzött először a Győr

A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

YouTube csatorna

Archívum