Közösségi oldalak

Sport

Elkezdődött a felkészülés a Békéscsabai Előre NKSE-nél

Elkezdődött a felkészülés a Békéscsabai Előre NKSE-nél

A mai napon Paláncz György elnök köszöntötte a Békéscsabai Előre NKSE felnőtt csapat tagjait. Bemutatta az új játékosokat (Horváth Gréta, Termány Rita, Marina Razum, Marija Agbaba) és a szakmai stábot.

Kiemelte, hogy egy sikeres év után ismét új feladat elött állunk. Bízik benne, hogy a befektetett munka hosszú távon meghozza az eredményt és stabil tagja lesz Békéscsaba az NBI-nek. Mátéfi Eszter szakmai igazgató köszöntőjében elmondta:

Nem volt könnyű évünk, de sikerült elérni a célunkat. Most újabb feladat elött állunk fontos, hogy minden egyes mérkőzésből a legtöbbet kell kihozni. Örülök, hogy több rutinos játékossal kiegészült a csapat, ami nagy segítség a számunkra. A jövőt illetően bizakodó vagyok. Jól dolgoztunk az elmúlt évben, ezt kell tovább folytatni. A legfontosabb, hogy közösen jó csapatot alkossunk.

Papp Bálint vezetőedző:

A jelenlegi keret 17 játékosból áll, melyet szeretnénk még tovább erősíteni. A hetet felmérésekkel kezdjük, de az elmúlt három hétben, már mindenki dolgozott egyéni program szerint. Fontos, hogy mindenki a saját feladatára összpontosítson és minél ügyesebben dolgozzon, hiszen nagy az elvárás felénk. Egységesnek kell lennünk, hiszen akkor tudunk azon az úton haladni, ami eredményhez vezet. A következő két hétben Békéscsabán edzünk, 2022.július 24-30. Hajdúnánáson veszünk részt edzőtáborban. 2022. július 30-án 12.00 órától Eger csapatával lesz edzőmérkőzésünk.

Paláncz György elnök köszöntötte a Békéscsabai Előre NKSE felnőtt csapat tagjait

További edzőmérkőzések:

  • 2022. augusztus 4-5. Romániában torna (Zilah)
  • 2022.augusztus 9. 18.00 Békéscsaba – Debrecen
  • 2022. augusztus 13. Kozármisleny – Békéscsaba
  • 2022. augusztus 19-20. II. Szabó Károly emléktorna

Augusztus utolsó hetében lesz még egy edzőmérkőzés. Rendkívüli az idei bajnokság lebonyolítása is: október végéig 5 fordulót játszanak, majd december elején folytatják az Európa Bajnokság miatt. A köztes időszakban természetesen lesznek edzőmérkőzések.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum