Közösségi oldalak

Belföld

Dugódíjat vezetne be az LMP

Kanász-Nagy Máté az LMP társelnöke

Nem szabad tovább halogatni a fővárosi dugódíj bevezetését – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

“Budapesten a dugódíjat azonnal be kell vezetni, lehetőleg már holnaptól”

– szögezte le Kanász-Nagy Máté.

Szerinte Demszky Gábor szabad demokrata és Tarlós István (Fidesz-KDNP) egykori főpolgármesterekben és Karácsony Gergely (Párbeszéd) jelenlegi városvezetőben az a közös, hogy amikor megtehették volna, nem voltak elég bátrak a dugódíj bevezetéséhez, pedig szerinte meg lett volna rá a lehetőség. Kijelentette: a fővárosban azonnal csökkenteni kell a forgalmat, ugyanis az autóktól nem lehet haladni.

Élhetőbbé kell tenni a belvárost, amely nem bír el ennyi autót. A díjnak fontos egészségügyi vonatkozása is van, jelenleg ugyanis évente kétezren halnak meg idő előtt a légszennyezettség miatt – tette hozzá.

Az LMP használatarányos díjat vezetne be, összegéről pedig csupán annyit árult el: akkora lenne, amennyinél megszűnnek a dugók, vagyis a modern technika alkalmazásával intelligens díjat alkalmaznának. Napközben például a Deák térnél feltehetően magas díjat kellene fizetni, de éjjel nem szednék az összeget. A befolyó forrásokat a közösségi és kerékpáros közlekedésre fordítanák. Eddig bárhol bevezették a dugódíjat, azt egyből megszerették a helyiek. Az autósok is megkedvelték, hiszen megszünteti a torlódást a városokban – mondta Kanász-Nagy Máté.

MTI

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum