Közösségi oldalak

Belföld

Baranyi arany-, Ilankovic ezüstérmes a korosztályos karate Eb-n

Ilankovic Aleksandra és Baranyi Zsófia

Két magyar érem született a Prágában péntektől vasárnapig megrendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A fiatalok idei Eb-jén– amelyen 48 ország közel 1100 versenyzője vett részt – Baranyi Zsófia első, Ilankovic Aleksandra pedig második helyezést ért el.

Az U21-es korosztályban (18-20 évesek) a nők 55 kg-os súlycsoportjában Baranyi Zsófia három győzelemmel jutott a fináléba. A korábban az ifjúsági olimpiát is megjárt, 2020-ban Budapesten pedig korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett versenyző a döntőben a skót Pollard ellen lépett tatamira, és 1-0-ás győzelmével megszerezte pályafutása második Eb-diadalát.

Szintén a 21 éven aluliaknál, egy súlycsoporttal feljebb Ilankovic Aleksandra is döntőbe jutott. A 61 kg-os magyar tehetség 2019-ben a juniorok között Eb-n már állt a dobogó legfelső fokán, tavaly pedig kevés hiányzott neki, hogy kijusson az olimpiára. A Baranyihoz hasonlóan ugyancsak MTK-s versenyző Prágában négy győzelemmel harcolta ki a finálé jogát, az aranyéremért viszont 1-0-ra alulmaradta dán FuyuLind ellen, ezzel ezüstérmesként zárt.

A két magyar karatés nagyszerű eredménye biztató lehet a 2023-as budapesti felnőtt világbajnokságot illetően is, hiszen fiatal koruk ellenére mindketten tagjai voltak az idén májusban a felnőtt Európa-bajnokságon részt vett magyar válogatottnak.

Közel állt az éremhez a junior (16-17 éves) lányok 48 kilós kategóriájában Lintz Alexandra, és a kadet (14-15 évesek) +54 kg-ban Loyal Lili is. Az UTE két fiatalja a bronzmérkőzésig eljutott, de ott egyaránt vereséget szenvedtek, ezzel az ötödik helyen végeztek.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

YouTube csatorna

Archívum