Közösségi oldalak

Belföld

Könnyű sérüléssel járó baleset és három bűncselekmény miatt történt rendőri intézkedés

A 44-es főúton, Szarvas külterületén, 2022. május 16-án 11 óra 45 perckor egy személygépkocsi árokba hajtott, fának ütközött és felborult. A balesetben az autót vezető nő könnyű sérülést szenvedett.

jogo

Az Elek és Lőkösháza közötti úton, 2022. május 16-án délelőtt egy tehergépkocsi vezetője a tilos jelzés ellenére áthajtott egy vasúti átjárón és nekiment a lecsukódó sorompónak, ami letört. A sofőr elhajtott a helyszínről. A rendőrök azonosították és Gyulai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2022. május 16-án 20 óra körül előállítottak egy férfit, mert a gyanú szerint ittasan személygépkocsit vezetett. Békéscsabán, a Temető sor és a Tessedik utca kereszteződésében állították le és igazoltatták. A pozitív eredményű légalkoholmérések után bevonták a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum