Közösségi oldalak

Kultúra

Este már Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban

Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek este hat órától a budapesti Szent István-bazilikában mutatja be a feltámadási szentmisét. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke este nyolc órától a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban vezeti a húsvét vigíliájának szertartását. A nagyszombati szertartás a jelenlegi, IV. századra visszavezethető liturgikus rend szerint négy, jól elkülönülő részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, amelynek fénye “Isten győzelmét hirdeti a halál felett” – írták.

A húsvéti igeliturgia végigvezeti a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, majd felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és “visszatérnek a harangok”, meghívva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja “Isten népének ujjongó örömét fejezi ki”. Az evangélium Jézus feltámadásának története. A prédikáció után következik a keresztvíz megáldása és a keresztelés. A katolikus templomokban általában a nagyszombati szertartás során keresztelik a felnőtt korukban megtérteket, és ilyenkor a hívek is megújítják keresztségi fogadalmukat. Ezt követően a szentmise a szokott rendben, az áldozati liturgiával folytatódik. A szentmisét a hagyományos húsvéti körmenet zárja – írták.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum