Közösségi oldalak

Kultúra

Veszprémi slammerek verseit párosították borokkal

Egy különleges irodalmi-gasztronómiai együttműködés alakult ki egy borász és négy költő által. A Mórocz Pincészet tulajdonosa, Mórocz Tamás ugyanis felkért négy Veszprémhez kötődő alkotót, hogy a boraihoz írjanak slammeket. A végeredmény a magyar költészet napján debütált, és hamarosan mindegyik költemény megzenésítve is hallható lesz.

„Ott vagyunk a bokrokban, a fákban, ott vagyunk egy szelet csokitortában, a szélcsendben, a szélben, az összes csupor mézben, lehetünk az áram, a melegség, a délibáb jelenség, biolumineszcencia repkedő szentjánosbogáron, vagy csillanó fény a félig telt borospoháron.”

– írja versében Tóth Roland, akinek az alkotása az olasz rizlinghez lett párosítva. Rajta kívül Dufek Zsófia, Éltető Erzsébet és Sarka Dominik írt egy-egy költeményt, ők mind az odaLÖKött KÖLtészet veszprémi slam poetry közösség tagjai.

Mórocz Tamás, a Mórocz Pincészet tulajdonosa

– Tavaly már volt egy hasonló akciónk, amikor ismert zenészek kiadatlan dalait párosítottuk a boraimmal – mondta Mórocz Tamás, a Mórocz Pincészet tulajdonosa. – Idén is szerettem volna egy alkotói kreatív kört felkérni. Amikor felkerültem Budapestre, a lakótársam ismertette és szerettette meg velem a slam poetry világot. Így aztán ezen a vonalon indultam el, s mivel Veszprém környéki vagyok, a városhoz köthető odaLÖKött KÖLtészet közösséget kerestem meg.

Éltető Erzsébet

Tamás minden borából 1-1 kartont adott a társaságnak, és a borok kóstolása megihlette őket. Végül a versekből négyet választott ki. A négy bor mindegyik címkéjén 16-18 szavas részlet olvasható a versekből, illetve az alkotó neve és az alkotás címe. A költeményekhez Jobbágy Bence, A Bence kalandjai frontembere aláfestő zenét írt, ezeket hamarosan hallani lehet az összes digitális platformon. Aki szeretné megkóstolni a palackozott finomságokat, megteheti április 27-én Budapesten, a Stefánia Palotában, a Borjour Balaton rendezvényen, vagy április 30-án Pécselyen, a Mórocz Pincészet évnyitóbulijában. És ez még nem minden: július 16-án szintén Pécselyen az odaLÖKött KÖLtészet és a borászat közös eseményt tart, ahol az összes slam elhangzik.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum