Közösségi oldalak

Belföld

Lopni próbált egy házból egy férfi Szeghalmon

A tulajdonos tetten érte, feltartóztatta és hívta a rendőrséget. Az ügy vizsgálata befejeződött, az eljárás iratai az ügyészségre kerültek.

Lakatlan ház melléképületéből próbált lopni egy férfi 2022. március 21-én kora délután Szeghalmon. Fém gépalkatrészeket pakolt össze egy szatyorba, de elvinni nem tudta, mert a tulajdonos tetten érte. Meglátta, hogy éppen jön ki az ajtón és rögtön kérdőre vonta, hogy mit keres ott?

A férfi azt válaszolta, hogy megvenné a házat, ezért nézett körül, majd közölte, hogy már menne is. A tulajdonos felszólította, hogy ne menjen sehová, mert hívta a rendőrséget. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 49 éves férfi ellen lopás vétség kísérlet miatt büntetőeljárást indított. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. április 12-én továbbították az ügyészségnek.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

 

YouTube csatorna

Archívum