Közösségi oldalak

Hírek

A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

Révhegyi Ervin jóvoltából először született magyar ju-jitsu Európa-bajnoki aranyérem

A hat éve megalakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében Révhegyi Ervin jóvoltából először született magyar ju-jitsu Európa-bajnoki aranyérem az összetettsége miatt a legnehezebbnek tartott, fightingsystem versenyszámban.

 

A sportág görögországi ifjúsági kontinensviadalán a Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesület mindössze 15 éves versenyzője az U18-as korosztályban, a +81 kg-os súlycsoportban nyert aranyérmet a „küzdősportok triatlonjának” nevezhető harcművészeti stílusban.

A fightingsystem szakág küzdelmei karatéval indulnak, majd cselgánccsal folytatódva földharccal, vagyis brazil ju-jitsuval fejeződnek be, tehát három stílusirányzatot is kiválóan kell ismerni egy itt elért sikerhez – magyarázta Muzsai István, a hazai szövetség egyik alapítója.

“Ez a szabályrendszer szimulálja a legreálisabban a valóságos küzdelmet, csak éppen sportszerű módon, biztonságos körülmények között. A nemzetközi szövetséghez tartozó legtöbb tagország már évtizedek óta gyakorolja ezt a harcmodort, ezáltal sokkal jobban kialakult edzésmódszereik és felkészített versenyzőik vannak. Ezért nagy szó az első magyar Eb-arany, arról nem is beszélve, hogy Ervin még csupán 15 éves, és a súlycsoportjának a legfiatalabbja volt a versenyen”

– nyilatkozta Muzsai István.

A 25 ország 617 versenyzőjét felvonultató görögországi U16, U18 és U21 Európa-bajnokságon a magyar válogatott 32 versenyzővel képviselte az országot, akik összesen négy arany-, egy ezüst- és hét bronzérmet harcoltak ki.

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

 

YouTube csatorna

Archívum